Tehetség program

2017 Évi pályázatunk

A Nemzeti Tehetség Programban meghirdetett a „tehetséges magyar fiatalok nemzetközi tanulmányi vagy művészeti versenyeken, nemzetközi tudományos diákolimpiákon való részvételének támogatása” címmel kiírt nyílt pályázatra.

A pályázat értékelése alapján az NTP, EMET, EMMI az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, mint támogató a 17680-21/2016/ESELYT számú, a pályázat nyerteseiről készült nyertes döntési lista alapján 1.500.000 Ft azaz egymillió-ötszázezer forint vissza nem térítendő támogatás odaítéléséről döntött az egyesületünk javára.

Köszönjük!

E támogatás hozzájárult, hogy két tanulónk rész vegyen a 2017 évi  TOKYO Jiu Jitsu nemzetközi kvalifikációs bajnokságon.

Gratulálunk két versenyzőnknek Martina Máténak és Lőrincz Barbarának, akik  nemzetközi kvalifikáció pontot szereztek Japánban. A súlycsoportjukon belül bekerültek a legjobb nyolc versenyző közé.

A versenyzők a tisztességes és felkészült munkáikkal kivívták a szakmai és nemzetközi megbecsülést. – Igen nagy  eredmény! Az elkötelezett munkájuk hozzájárul, hogy új szintre emelkedjen egyesületünk és a nemzetközi szövetség kapcsolata. A további együttműködő munkáinkkal a sportolóknak új lehetőségeket nyílnak meg…

 Minden egyes támogatás, hozzájárulás segíti az iskolánkban folyó munkát és oktatást. Tiszta szívünkből köszönjük minden kedves támogatónknak, hogy eljuthattunk a Japán versenyre és bizonyíthattunk!